A kultúra törésvonala

Az egyik legismertebb magyarországi hírportálon a következő címmel jelent meg egy rövid cikk 2013. április 13-án 19 óra 14 perckor: „Stephen Hawking szerint ezer évünk maradt a Földön”. (Kivonata a http://rt.com/news/earth-hawking-mankind-escape-702/  címen megjelent angol nyelvű eredetinek.)

Részlet a cikkből: „Stephen Hawking arra figyelmeztet, az emberiség nem éli túl a következő ezer évet, ha nem menekül el a törékeny bolygónkról. Nem túl optimista jóslata szerint az emberiség ki fog halni még ebben az évezredben.

A 71 éves elméleti fizikus Los Angelesben, a Cedars-Sinai Medical Centerben beszélt a jövőről. Szerinte az emberiség jövőjét az űr felfedezése jelentheti. "Folytatnunk kell az emberiség terjeszkedését az űrbe. Ha megértjük, hogyan működik az univerzum, bizonyos szempontból uralkodunk is rajta" – mondta Hawking.”

Stephen Hawking élete, „sorsa”, szenvedése csakis a legnagyobb együttérzéssel és tapintattal kezelhető. Jól tudják ezt azok, akik talán a beleegyezésével, talán tudatos közreműködésével eleven szimbólumként tolják maguk előtt egy sajátos szemlélet rendkívüli agresszivitású propagálására, súlyosan visszaélve kommunikációjukban azokkal a feltétlen reflexekkel, amik az emberi nyomorúság e látványa által minden többé-kevésbé egészséges lelkivilágú emberből részvétet váltanak ki. A reklámpszichológia boszorkánykonyhája nagyon jól ismeri ezt a receptet. Hasonló kliséről van szó, mint ami az átlagos terhelhetőségű lelkivilággal rendelkező férfi számára félpucér nővel tesz kívánatossá bármely terméket. Nemde, egy gyönyörű nő mosolyától kísérve még egy fényesre szidolozott guillotine-ra is ráizgul a nagyérdemű. Ugyanilyen egyértelműséggel használható fogalmak a reklámiparban rég bevált módon a „kiskutya” és a „gyermek” is. És aki kétségbe merné vonni az evolúció tényét, az saját szemével győződhet meg róla, hogy mégis csak van fejlődés, hiszen a régi jól bevált patentokhoz a meztelen nő, a kiskutya és a gyermek mellé íme felsorakozik a reklámipar új biztos befutója: a nyomorult ember.

– Hirdesse gyomorkeserűjét jóképű leprással!

Vagy: – Vezesse be a piacra új naptejét jutányos árú farkasember-szindrómás modellünkkel!

– Ne tessék kérem kerekre nyílt szemekkel nézni, az ún. tudomány a saját PR-jában Stephen Hawkingot éppen így használja! – Végy egy jól bejáratott, nyomorék „tudóst”, s reklámozz vele egyrészt egy tudományosnak mondott szemléletet, másrészt pedig fordítsd közvetlen pénzre ezt a jó fogást az űrhajózás businessben.

Nem akarunk itt hosszasan kitérni arra a sok évtizedes szisztematikus előkészítő munkára, ami a mai nyilvános kultúrában már a lehető legtermészetesebb módon lehetővé teszi a reklámban a torznak pozitív kényszerképzetű felhasználását. És itt erős hangsúly esik a szó „kényszer” előtagjára. Mert hosszú ideje nyilvánvaló hadjárat folyik az egészségesnek és harmonikusnak az emberi tudatban spontán összeasszociáltsága ellen, viszont kontraszimmetrikusan, az előítélet mentesség jegyében a rútat elutasító feltétlen reflexekkel szemben a diszharmonikus legalizálásáért.

– Tessék csak emlékezni pl. ET-re, az érzékeny lelkű földönkívülire, aki randa ugyan szegény, de filmbéli gyermek partnere a maga tiszta, előítéletektől mentes lelkével mégis csak megtalálja benne a szerethetőt, s ezáltal mindannyiunk számára szerethetővé teszi. Vagy a gömbölydedre rajzolt Disney-korszak után napvilágot látott Garfield – egy természeti környezetben növekvő gyermek számára undorító bazedovos macska, és lám, a művi terekbe kényszerült városi gyermekkel minden további nélkül benyelethető – hát nem aranyos(?). De elmehetünk egészen a csokoládé reklámig is, melyben a reklámozott tárgy csúnya, de finom.

Vég nélkül lehet sorolni a tömegkommunikációban erőszakos ideológiai háttérből táplálkozó, vagy ennek uszályában trendkövető megnyilvánulásokat, melyek mind-mind a természetellenesség tudati legalizációját programozzák, s láthatóan pontosan megtervezett folyamatban hivatottak becsempészni a mindennapi életbe a torztól indulva a visszataszítón át az aberrációig bezárólag mindent, amivel egy működő társadalom értékstabilitása megingatható. Talán lesz egyszer szándék és energia ennek a folyamatnak a leleplező feldolgozására, azonban most koncentráljunk az inkriminált reklám két valódi tárgyára, a tudományosnak mondott szemléletre, és az űrhajózás businessre.

Utóbbi – mármint a kijelentés reklámértéke az űrhajózás businessben – nyilván „ártatlan” egybeesés az önzetlen tudós véleménye és az egyébként főként amerikai állami költségvetésből táplálkozó űrhajózási magánvállalatok érdekei között. – Ki merne itt mást feltételezni? – És ha mégis, a professzionális kommunikációnak a pénzvilággal való direkt összefonódása számunkra nem annyira érdekes. Egyébként a „big business” címkével az ügy méregfoga kihúzva, bekerülhet az összeesküvés-elméletek bélyegével hatástalanított sztereotípiák közé. Azonban kissé alaposabb szemrevételezés esetén feltárul itt egy sokkal bigger business, s ez nem más, mint a „tudományosnak mondott szemlélet”. Mert bizony, egy tudományosnak elfogadott vagy elfogadtatott szemlélet nem csupán egy pénzügyi lobbi nagyságrendjében számottevő tényező, de döntő befolyással lehet és van az egész emberi társadalom céljaira, értékképzésére, mozgására. És ha figyelembe vesszük az oly finoman működtetett, spontánnak és ártatlannak álcázott kommunikációs gépezetet, hát biztosra vehetjük, hogy a tömeg naivitására alapozva akarnak valamit lenyomni az összemberiség torkán.

Először is, egy szinte egész életét nyomorékon eltöltő ember véleményét lehet-e bármiféle tekintetben az általában tudományhoz társított elfogulatlanság és objektivitás jegyében számításba venni? Vívhatott bármily tiszteletre méltó küzdelmet folyamatosan romló fizikai állapotával, ebbe a küzdelembe bizonyosan nem rokkant bele lelkileg? Netalán az általa látogatott swinger clubok tartották romlott testében egészségesen a lelkét? Bizonyosan olyan tiszta és független tudott maradni lelkiállapota, ami mellett méltó maradt a szorosan vett szakmájának kérdésein túl az emberiség legsúlyosabb problémáival kapcsolatban általános érvényű vélemény megfogalmazására? Mert ha esetleg csak a gyanú legkisebb árnyéka vetődik fel, akkor nincs-e óriási felelőssége a médiának az ő tömeges véleménybefolyásolásra alkalmas szerepeltetésében? S ha erre a felelősségre fittyet hányva a média láthatóan a legcsekélyebb aggodalom nélkül szerepelteti, vajon nem villan itt ki a lepel mögül valamilyen mögöttes szándék patája?

– Nézzük csak az egyébként sommás állítás tartalmi elemeit!

Először is szerinte itt a Földön a létfeltételek még ebben az évezredben megszűnnek.

Kockázatos feltételezés. Olyan üres találgatásnál többnek, mint amire egy hatéves gyermek teljes felelőssége tudatában képes, semmiképp nem tekinthető. De vajon, ha sejtése valamilyen jelenleg nem látható oknál fogva bizonyítást nyerne, miféle koncepció lenne elfogadható tőle, aki saját materiális szemléletében az evolúció termékeként jelenik meg? Logikus volna tudományos elfogulatlansággal az ember nevű biológiai robot részére a Föld elhagyását javasolnia? Hisz onnan nézve az életösztön szükségszerű evolúciós termék, s az emberi létezés meghosszabbításának akarása csupán az evolúciós automatizmus tudaton uralkodásának jele. S ilyen mód véleményének kinyilvánításával e nagy tudós is csak az örök anyag automatizmusát böfögi fel. A tudomány elfogulatlansága és objektivitása ezek szerint ennyire fussa?

– Bizony ennyire. Habár nem okvetlen lehet és kell az esetből közvetlen tudományfilozófiai értelmű következtetéseket levonni. Sokkal indokoltabb annak a PR tevékenységnek a motivációs hátterére koncentrálni, amelyik feltétlen értékként akarja sulykolni az űrhajózást, a tudományos és technikai haladást, és általában mindazt a dologi elképzelést, ami bizonyos ideológiákban az ember külsődleges „megváltását” célozza. Ezekben az ideológiákban arra a szellemi restségre

építve, amely elkerüli a mélyebb átgondolás fáradalmait, olyan víziókkal csábítják az embert, melyek mintegy természetes módon feltételezik az élet problematikáját külsődleges tényezők befolyásolásával megoldani. Ilyen külsődleges megoldásként kínálják az öregedés, a fájdalom vagy a betegségek egyszer s mindenkorra megszüntetését tudományos és technikai vívmányok által, vagy éppenséggel a menekülést a világűrbe önmagunk elől. És ennek a véleménynek a mentén fedezhető fel a címben jelölt törésvonal az emberi kultúrában. Mert bizony történelmi koroktól függetlenül, az evolúció elvével nem igazán összeegyeztethető módon mindig léteztek emberek, sőt időnként egész kultúrák, akik/amelyek mentesek tudtak maradni az efféle elmezavartól. Itt és most pedig annyi értelme volt ennek a szerencsétlen sorsú fizikusnak a nyilatkozatát fölemlegetni, hogy megfelelőképpen elhatárolódjunk tőle. Mert mi itt és csakis itt akarunk élni, és az itteni életünkbe akarunk belehalni. Semmilyen külsődlegesen ígéretes állapotért nem hagyjuk el testvéreinket – a füveket, a fákat, a madarakat, a szelíd lelkű vadállatokat és hazánkat, a Földet. Nem akarunk elmenekülni a fájdalom, a tragédiák és az áldozat elől sem, mivel pontosan tudjuk, hogy ha mindezektől megmenekülnénk, az élettől menekülnénk meg. – Ám ha ti úgy gondoljátok, hát menjetek. Legyen tiétek, amit boldogságról vizionáltok!